Bódor Anita
Bemutatkozás
.
Üdvözöllek! Bódor Anita vagyok, végzettségem szerint német nemzetiségi tanító. Későbbiek folyamán holisztikus tanácsadó diplomát is szereztem. Szakterületemet tekintve az általános iskola alsó tagozatos gyerekeinek nevelésére és oktatására szegődtem fel. Ma is ezt csinálom egy kétnyelvű iskolában, immáron nyolc éve. Ezt a képzettségemet bővítettem a német nyelv területén, hiszen éltem és dolgoztam is Németországban. Sárospatakon tanultam,
ahol a főiskolán tanító tanárok elkötelezettsége, pedagógiához való pozitív viszonyulása és gyerekszeretete örök nyomot hagyott bennem.
Pár évvel ezelőtt, akkori tudati-szellemi szintemnek megfelelően, “megtalált” a Paramed Holisztikus Főiskola. Nagyon sok gondot okozott a korábbi években az akkori gondolkodásmódom. Nem találtam a helyem a világban, nem működtek a kapcsolataim, és tele voltam negatív energiákkal.
Folyamatosan változtam és nyíltam meg egy újfajta életmód befogadására. Ma már ezt úgy nevezném, elsajátítottam a tudatos gondolkodást, ami által ma már másképpen élem az életemet, más eseményeket vonzok, és más irányelveket, programokat adok a tudatomnak. Ez az iskola megtanított arra, hogyan élhetek teljesebb életet.
Főállásom mellett, szívesen segítek az embereknek, legfőképpen az önismeret és személyiségfejlesztés területein. Két módszerem van, amit előszeretettel használok, a Tarot kártya és a Horoszkópelemzés. Mindkettő csodálatos tükröt tart a kérdezőnek.
Amint látod, több dologban is a segítségedre lehetek, tudsz kérdezni tőlem a kisiskolás korú gyerekekkel kapcsolatban, vehetsz tőlem német órákat, és fejlesztheted általam a személyiségedet. Amiért érdemes hozzám fordulni: pedagógiám középpontjában a személyiségfejlesztés áll, szeretek megújulni, és új módszereket kipróbálni.
Mivel én már látom, mennyivel teljesebb életet élhetek egy másfajta gondolkodásmóddal, ezért szeretném, ha minél több embernek tudnék ezzel segíteni.
.
Ismerj meg jobban:
.

Kapcsolat:
.
| Skype azonosító: | |
| Email cím: | bodor.ata@gmail.com |
| Telefonszám: | 06-30-23-22-542 |
| Ajánlott fizetett órák: | Előzetes egyeztetés után a megbeszéltek szerint. Időpont egyeztetésért keress a fenti elérhetőségeimen. |
Szolgáltatásai:
.
![]() |
Német nyelv oktatás és korrepetálásElsősorban iskolás korú gyerekek nyelvoktatását vállalom, de ha középfokú nyelvvizsgára készülsz, akkor is bátran jelentkezz! Kezdő szinttől vállalok felkészítéseket. |
![]() |
Pedagógia tanácsadásIngyenesen válaszolok kérdésekre kisiskolás korú gyerekek oktatásával, nevelésével kapcsolatban. |
![]() |
JóslásElsősorban a kártyák kirakásával útmutatást kaphatsz tőlem, beleláthatsz abba, hol vagy jelenleg a személyiség fejlődés útján. Kiváló lehetőség, hogy szembesülj erősségeiddel és gyengeségeiddel. |
![]() |
Személyes horoszkópelemzésLegfőképpen önismeretre tehetsz szert általa, így karaktered által, világosan fogod látni lehetőségeidet és korlátaidat. Rájössz arra, hogy egy bizonyos cél eléréséhez több utat is választhatsz. (Ehhez szükségem van a pontos születési adataidra: hely, év, hónap, nap, óra, perc.) |







